2010. szeptember 23., csütörtök

BlackBerryhez is letölthető a Dropbox-kliens

Az ígértnél kicsit később, de megjelent a Dropbox-kliens BlackBerry okostelefonokra is. Ennek köszönhetően immár ezeken a készülékeken is elérhetjük az online megosztott dokumentumainkat és a multimédiás anyagokat.
A Dropbox online háttérszolgáltatása különböző PC-ken tárolt fájlok szinkronban tartását teszi lehetővé, azáltal, hogy egy távoli szerveren tárolja az adott állomány aktuális, legfrissebb változatait, és bármelyik géppel is történjenek módosítások, azokat azonnal szinkronizálja a szerverrel, valamint a többi PC-vel. A Dropbox-kliens nem tesz mást, minthogy lokális mappaként láttat egy távoli tárhelyet, vagyis lényegében egy virtuális NAS szerepét tölti be - a fájlokat ugyanúgy kezelhetjük, mintha a saját gép merevlemezén volnának.
A Dropbox kliense a népszerű asztali operációs rendszerek mindegyikén, Windows mellett MacOS X-en és Linuxon is elérhető.A 2008-ban kereskedelmileg elindult Dropbox hamar megjelent iPhone-ra, majd idén májusban jelentette be a fiatal cég, hogy Android és Blackberry platformokra is elérhetővé teszi a szolgáltatást. Az androidos kliens már akkor megjelent, utóbbi érkezését nyárra ígérte a cég, amiről csillagászatilag lényegében csak egyetlen nappal csúsztak le. A Blackberryhez készült kliens (4.5-6.0 verziók közötti OS-t támogat) láthatóan ugyanazt tudja, mint a többi platformon, vagyis hozzáférhetünk az online tárhelyen tárolt fájlokhoz, a telefonról megosztó URL-eket generálhatunk és küldhetünk el e-mailen, valamint feltölthetünk fotókat.
A Dropbox lehetővé teszi, hogy ne csak megnézzük az irodai dokumentumokat, amelyeket például a Research In Motion által nemrég felvásárolt Documetns To Go szoftverével nyithatunk meg, hanem zenéket és videókat játszunk le, amennyiben a sávszélességünk lehetővé teszi - nyilván itt is szükséges, hogy támogatott formátumokat használjunk.
A Dropbox ugyanakkor nem egyszerűen egy klienst biztosít, hanem a többi alkalmazással történő szorosabb integráció érdekében API-t is megnyitott májusban. A cég szerint nagyon sikeres a fejlesztők körében a Dropbox API, és mára több mint 100 alkalmazás érhető el, amelyik képes fájlokat meghívni a tárolószolgáltatásból. A Dropbox App Directory összesen 66 alkalmazást sorol fel az összes platformra, amelyek többségükben dokumentumolvasók vagy szerkesztők, galériarendezők. A legnagyobb támogatottságot messze a iPhone és az iPad kapja jelenleg, de az ügyes fejlesztőknek köszönhetően immár az is megoldható minden platformról, hogy némi kerülőúton, de fájlokat töltsünk fel mobilról a Dropbox tárhelyünkre.
Az okostelefonos kliensek lényegében a webes felület egy gyorsabb, kis képernyőre optimalizált, és más alkalmazásokkal szorosan integrálható változatát takarják, alapvetően a fájlok közti böngészésre, azok megnyitására, valamint fájlfeltöltésre és megosztó link létrehozására alkalmasak - a már eltárolt fájlok azonnali szinkronizációjára sajnos úgy tűnik, egyelőre nem. Független fejlesztőktől Windows Mobile és Symbian is elérhető. A Dropbox alapból 2 GB online tárkapacitást biztosít ingyen, a következő lépcsőfok 50 GB, amiért évente 100 dollárt, vagyis nagyjából 22 ezer forintot kell fizetni, de lehetőség van 100 GB igénylésére is, ekkor 200 dollár az éves díj.
Forrás: www.hwsw.hu


1 megjegyzés:

  1. Ha szeretnél rögtön +250MB a tárhelyhez rajtam kerszetül regisztrálj ;) Adok-kapok... https://www.dropbox.com/referrals/NTM4NTEyNjg5 Köszönöm!

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails